1. Fejezet - Barátságok, szerelmek, diákok és a suli

- Anyu! Nem találom a blézeremet! - kiabáltam az emeletről anyunak. Vajon hova rakta? Vagy én raktam el? Miért nem találom, amikor pont ma kéne? Biztosan csak én vagyok ilyen szerencsétlen.
- Természetesen itt hagytad lent, esetleg lejönnél, vagy ezt is vigyem fel!? - ordította anyu idegesen.
- Hát jobb lenne ha felhoznád.
- Persze, én vagyok a terka.... - mondta anyu, és szerintem elindult felfelé a lépcsőn. Anyám nagyon pofátlannak tart, de szerintem én normális, már jó fej kamasz vagyok. végül is mit vár tőlem? 17 leszek, akkor hadd tudjam nekem mi a jó. Aztán megérkezett anyum a szobámba. Hát igen, a blézert leszámítva már majdnem készen, felöltözve álltam, és anyu benyitott. Gyors terepszemlét végzet, rajtam. Igen. Egy csinos rövid ujjú  derékban szűkült blúz térd fölé érő szoknya. Mert ugye mini nem lehet. Ja, és egy cipő. A kedvenc magassarkúm, egy fekete köröm cipő, tű sarkakkal. Mondjuk azt, hogy anyum nem szereti ezt a cipőt.
- Ezt azonnal vedd le, inkább egy balerina cipőt, az sokkal jobb.
- De ez sokkal csinosabb - mondtam hisztisen.
Anyu győzött mert duzzogva levettem, és beindultam a gardróbba. Anyu egy "én megmondtam" pillantással megvárta, amíg kihozom azt a "borzalmat".
- Szép a sminked, örülök, hogy a natúr mellett döntöttél, legalább azt nem kell lemosatnom veled.- fejezte be, majd kiment. Lehuppantam az ágyamra, és elkezdtem azon gondolkozni, hogy mennyi mindent kell becsempésznem a suliba. Ugyan is még semmi smink nem volt rajtam, illetve csak alapozó. Miért ilyen igazságtalan az anyám?Mindegy gyorsan elővettem az extra nagy táskám, amibe belegyömöszöltem a magassarkúm, és a smink készletet. Nekem nem lehet parancsolni, mert én öntörvényű vagyok, és amúgy is csak két ember véleménye érdekel; a legjobb barátnőmé, és a barátomé. A táskám olyan nehéz lett, hogy a karomba véve majd leszakadta a kezem. Na mindegy, de szerintem ez benne van abban, hogy a szépségért szenvedni kell, mert szép leszek, most meg szenvedek.
Leszaladtam a lépcsőn. Odaköszöntem anyunak, mert láttam az ablakból, hogy Rita vár rám. Anyu rám nézett és nem fedezett fel semmi furát. Intett, én meg kiléptem az utcára. Na végre! SZABADSÁG!
Rita meglátott, és indult felém. Ránézett a lábamra, és nem látta az ide illő cipőt.
- Anyud megint felment?
- Ja, és erre kényszerített.
- Te szegény!
- Ugye? De smink is van nálam! -  fejeztem, be majd elindultunk. A suli nincs közel, de annyira messze se... Egyszer csak odaértünk. Ez nap megosztó. Utolsó nap együtt a haverokkal, persze sokan együtt maradunk a nyárra, de sokan "leválnak". Persze ez egy őrült nap is, mert végre megszabadulunk a tanároktól, a sulitól, a tanulástól. Igen, általában vegyes érzelmek. És volt az, akiért élek. aki a korlátot támasztotta. Észre vett, és széttárta a karjai. Én is kinyitottam a karjaimat, majd szép lassan elindultam felé. Aztán a karjaiba. El sem tudom mondani mennyire szeretem. Egyébként mi ilyen "ölelközős, csokolózós " pár vagyunk, de miért lenne baj ha szeretjük egymást.
- Szisz? Mi ez a cipő rajtad? Mióta van ilyened? - kérdezte gúnyosan.
- Anyum  leparancsolta rólam a másikat, a sminkemre meg azt hitte kész, úgyhogy rohanok a mosdóba. - hadartam el, majd adtam egy gyors csókot, és elindultam a suli bejárata felé.

- Rita, gyere! - kiáltottam oda neki. Rám nézett és tudta, hogy megyünk "emberivé" varázsolni engem. Végül is ezért vagyunk mi a legjobb barátok. Egy pillantás = Egy egész mondattal. Ja egyébként a "Szisz" az az én becenevem. Alapvetően Szilvi vagyok, de Rita elnevezett Sziszinek, a többiek így hívnak, de Márk lerövidítette, és így született a Szisz, de csak ő hív így. Szóval most, 20 perc elteltével, készen, magassarkúban, élénk sminkben már teljes volt minden. Amikor kiléptünk a mosdóból, megszólalt a diri hangja. Azt kiabálta a rádióba, hogy induljunk az udvarra. Persze a diákok ráérősen sétálgattak, van akik még csak az irányt sem arra vették. Igen, ilyen a mi formánk. Rita odaszaladt Kriszhez, és kézen fogva sétáltak az udvar felé. Igen a jól megszokott barátságok, és szerelemek, amik nálunk bonthatatlanak.