Igen, eltelt pár nap, és óriási szerencsénkre már futottunk már bele abba a baromba. Igazából nem tudom mi történt vele, de miután Gréta szólt az apjának, elég valószínűtlen, hogy most Hawaii felé hajózik. Rita egészen jól viselte gipszet, csak azért nem volt úgy oda, hogy jobbik keze, tehát amivel ír, az tört el, és megnehezíti a mindennapjait. Lassan kezdi megszokni bal kézzel a világot, de persze azért nem lehet teljesen átszokni egyikről a másikra csak úgy. Azért mindenki felszabadultabb, és nagyon örül annak, hogy kedd van, és suli viszont nincs. Igen, de pénz is kéne, mert a szülők nem annyira szeretnek kifizetni helyettünk mindent, én igazán nem tudom miért. Tehát jövőhéten indulunk bulizni! Akarom mondani, dolgozni. Igen, de ha együtt csináljuk akkor minden buli. Tény és való, hogy összeszokott társaságként élünk, és komolyan mindent együtt csinálunk, már együtt élünk (jó, azért nem komolyan, de majdnem). Ma az a program, hogy elmegyünk vásárolni, természetesen Ritával, mert ez egy csajos program, a fiúk halálra unnák magukat, esetleg otthagynának minket :D. Ezért elmentem Ritához délben, és indulhattunk is vásárolni. Igen, ez egy olyan dolog, ami mindre gyógyszer. Ha fáj a szíved irány vásárolni. Ha rossz jegyet kaptál, irány vásárolni. Ha jó jegyet kaptál akkor irány vásárolni (ünneplés módján). És sorolhatnám még tovább, de minek, ha úgy is átlehet érezni a gondolataimat. A pláza elé érve egymásra mosolyogtunk, felnevettünk és igen. Készen álltunk eltölteni az egész napot ezen a helyen, ezzel megcsonkítva a fesztiválokra szánt pénzösszeget. Ahogy beléptünk elindultunk két különféle irányba.
- Ajj, menjünk először a Claire's-be! - nyafogott Rita, de mivel ő volt a sebesült, így engedtem.
- Oké, de utána, irány az új cipő bolt!
- Rendi-bendi, csak induljunk. -nevetett Rita, mire én irányt váltottam, és egymásba karolva, vihogva elindultunk az ékszerboltba.
Az üzlet kissé zsúfolt volt, bár ezen nem lepődtünk meg, hiszen ez egy népszerű üzlet, mindig nagy a tömeg. Ami rosszabb viszont, hogy Rita a múlt héten kinézett magán egy Eiffel-tornyos fülbevalót, és egy lány az utolsó darabot vitte a pénztárhoz. Ritának több se kellett.
- Na ne! - sikította, és a lány után szaladt. Na igen csak, hogy kicsit, na jó. Nem kicsit, viszont nagyon akarta Rita azt a fülbevalót, és ennek következtében ráugrott a mit sem sejtő lányra, és következő pillanatban már a földön birkóztak az ékszerért, kapcsoltam, így gyorsan megpróbáltam Ritát leszedni a lányról, de próbálkozásomból az lett, hogy orron vágott a gipszel. Aú! Ez komolyan nagyon fájt. Gyönyörű helyzet. Két tinilány birkózik egy nyamvadt (igen, azt gondolom, nem érte meg) fülbevaló miatt, közben egy betört orrú (valószínű betört) ül mellettük. Igen, az eladónak nem maradt sok választása, hívta a biztonságiakat. A két nagy darab férfi szó szerint kirángatta Ritát, és a másik lányt, de nekem nem kellett kétszer mondani, rögtön felálltam, és kimentem a saját lábamon. Jobb a békesség. Ja igen, és az ékszer bent maradt. A lány lesajnálóan ránk pillantott, majd felszegett állal elindult egy másik irányba. Rita síni kezdett, én pedig elkezdtem nyugtatni.
- Nyugi, nem fájt annyira, biztos nem törted el az orrom. - mondtam biztatóan.
- Na jó, de a nyaklánc bent maradt! - szipogott, és még mindig bőgött. Hát ezt megkaptam. Mivel Rita kezelhetetlenné vált (egy nyamvadt nyaklánc miatt), így tudtam, hogy csak egy ember tud rá hatni, így pötyögtem egy gyors sms-t Krisznek. Reméltem legalább ő tud hatni az én kedves barátnőmre, de mekkorát tévedtem, ugyanis mikor megcsörrent Rita telója, ilyen beszélgetés zajlott le.
- Szia bébi, Krisz vagyok, hallom volt egy kis incidens. - kezdte bátorítóan
- Hagyjál! Nincs meg! Nem kaptam meg! Senkié nem lett a fülbevaló!- ordibált Rita
- Jó, azt hiszem az lesz a legjobb, ha megnyugszol!
- Hagyjál, hagyjál! Te nem értheted! - panaszkodott Rita, és lecsapta a telefont. Oké, megpróbálom elképzelni Krisz arcát. Na jó inkább nem :D Rita annyira dühös volt, hogy beleverte a kezét a fém korlátba, és annyi. Olyan szinten zokogott... hogy már az egész plázát bezengte. Mondjuk ezt most megértem (mert az előbbit nem az csak egy nyaklánc!), hiszen a frissen gipszelt kezét sikerült bevágnia. Felé nyújtottam egy zsepit, és végre elfogadta a segítségemet, ha ez a legkisebb is volt.
- Megeszünk egy fagyit? - szipogott tovább.
- Persze. - mosolyogtam rá, és halványan ő is elmosolyodott, majd újra egymásba karolva elindultunk a fagyizóhoz. Huh. Ahhoz képest, hogy mennyire ki volt először, egész hamar megbékélt a helyzettel, mint ha mi sem történt volna. Illetve hupsz! Krisz. Mivel általában csak ő tudja megnyugtatni Ritát, így gondolom meglepődött, amikor hisztis barátnője lecsapta a telefont. Na akkor dobok egy sms-t. Rövid és tömör, ez az én stílusom; "Rita nyugiban". Na igen, és ebben az üzenetben kifejthettem volna még, hogy; Rita megnyugodott, kissé hisztérikus volt, de végül engedett, most megyünk fagyizni. De Krisz jó haverom, betűkből is megért. Egy perc múlva csipogott a telóm, ez jött válaszul; "thanx". Akkor ezt megbeszéltük. Oda értünk a fagyishoz. Ránéztünk a kínálatra, majd egymásra.
- 3 gombóc. - mondtuk, egymásnak egyszerre majd felnevettünk. Ha fagyiról van szó, akkor nagy az egyetértés. Nem volt kérdés, a kókusz-mogyoró-citrom összeállítás mellett döntöttünk.... mint mindig. A fagyival kimentünk a pláza hátsó park részébe sétálni, mert fagyival úgy sem engednek be minket az üzletekbe. Sétálás közben láttam Ritán, hogy mondani akar valamit, csak nem tud belekezdeni. Mivel az érzés ismerős, ezért gondoltam, majd én elindítom ezt a témát valahogy.
- Valami baj van? - kérdeztem, ilyen.... kedvesen?
- Nem csak tudod... - kezdte félénken. Komolyan tőlem fél? És tudom, nem jó tulajdonság, de nem bírom ki ha nem tudok valamiről.
- Rita, nyugi, mond csak. - biztattam.
- Az van, hogy tudod Krisz.... láttam. - és ebben a pillanatban elkezdett zokogni. Úristen! Krisz?! Én ezt nem gondoltam volna róla. Mióta ismerem, 5-6 éve? Na jó ezt biztosan nem ússza meg épen. És ezek után van képe, ilyen nyálas módon beszélni vele!? Több, nem kellett, elővettem a telómat, és tárcsázni kezdtem.
- Te egy rohadt.... - kezdtem, de Rita kivette a telómat a kezemből és kinyomta.
- Ezt most miért?
- Mert nem így akarom, tudatni vele, hogy tudok a dolgairól!
- Nem értelek. - motyogtam, majd leültem mellé. Először mindketten magunkba meredve, úgy tűnt, gondolkoztunk.
- Mióta tudod? - kérdeztem, még mindig bambán, a földet bámulva.
- Vasárnap, és ne hidd azt, hogy nem bánom. Bárcsak jobb ember lenne. Na de azért ez mégis csak nekem rosszabb! - mutatott magára, majd elmosolyogtam, és megöleltem. De pont ez az! Mi legjobb barátnők, tartsunk már össze annyira, hogy ezt a fájdalmat megosztjuk. De arra kellett rádöbbennem, hogy amíg az ő kapcsolata megy tönkre, én hisztizek, és ez most nem volt megfelelő viselkedés. Szorosabban öletem meg, és szerintem, és szerintem értette miért, már csak azért is, mert egy "ez van, így jártam" pillantást vetett rám. Éppen vigasztalásba kezdtem volna. De... nem. Mert most nem arra van szüksége. Míg mások ilyenkor sírós, romantikus filmeket néznek, mi ilyen "szakítás-szindrómáknál" természetesen megnézünk egy jó akciófilmet. Igen, ezek a mi csodálatos hagyományaink. De Rita kezében megszólalt a telefonom. És ki más lehetett volna... persze, hogy Krisz volt. Rita rám nézett, én bólintottam, ő pedig kinyomta. Csak hogy tudja hol a helye.
- Este nálunk.
- Oké, de ahogyan elnézem már mindjárt este.
- Akkor előbb meki, majd irány haza. - mosolyogtam miközben felálltam a padról, és felrántottam magam mellé Ritát. Majd indultunk.
A mekiben eltöltöttünk egy kis időt (2 és fél órát), majd indultunk haza. Na igen. És ami kár az kár. Mivel nyáron lesz jogsim, most marad a keserves buszozás :(
Otthon amint beléptem odaszóltam anyunak, hogy Rita itt alszik, ő pedig gyorsan megértett minket.
- Pop Corn a helyén.
- Köszi - kiáltottam vissza, miközben már indultunk fel a lépcsőn.
A szobám nem olyan nagy, de van egy nagy francia ágyam íróasztal szekrény, szekrény, gardrób, most mondjuk nem tűnik olyan kicsinek, de inkább hagyjuk.
- Mit nézzünk?
- Úúú, van egy jó ötletem. Tudod, még a múltkor kikölcsönöztünk pár jó filmet, azt nézzük át.- kezdte, és már ment is a polchoz ahol a dvd-k vannak, és mit ne mondják, gyorsan megtalálta a neki tetsző filmet. - Deja Vu!! - sipítozott. Oké, szerintem az egy Denzel Washington - os film, és megjegyezném, hogy Rita oda van a színészért. Oké, akkor megvan a film.
Egy kis idő múlva, pop corn-nal, kólával, és párnákkal (?) álltunk készen a filmre. Minek a párna, na arról még csak halvány fogalmam sincs, de ez szokás, hát akkor ne hanyagoljuk.
És a film... Egy nagyszerű film, de az az időben ugrálósdi totálisan kikészített, jaj! Nem baj Rita izgult Denzel-ért, én pedig a lányért, és ez azt hiszem így van rendjén. És most még jól éreztük magunkat, még ma.
# Sziasztok, ha tetszett vagy van észrevétel, kérlek komizzatok! Köszi, hogy elolvastad! #Nórii
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése