Felébredtem. Nem tudom altatásból, vagy csak az álmomból. Bár a történtek után akár az is megkérdőjelezhető, hogy felébredtem.
Először felültem az ágyban, és pislogni kezdtem. Még nem tisztult minden homályos minden. Egy piros pulcsi. Egy piros pulcsi? Mi a fenét kereshet a falon felakasztva egy piros pulcsi? Már nem homályos! Már nem egy piros pulcsi! Juj! Az... az egy.. úristen! Úristen, az ott valakinek a vére!
Na jó, mély levegő! ÉS még egy. És még egy. És igen, most egy óriási sikítás. És most megijedtem. És jaj, még egyszer, utoljára. Oké, akkor a mostanii elhatározásom a következő: Kimegyek megnézni, hogy van -e valahol valaki, mert nyomasztóan nagy a csönd. Arrébb raktam a takarót, és a törött lábamról megfeledkezve felálltam. Akartam.
- Basszus! Ezt még hányszor játszom el?! - érdeklődtem igazából magam felé, miközben a földön landoltam.
Nem igaz, hogy sosem bírom ezt megjegyezni! Akkor valahogy feltápászkodtam, és ugrándozva (most, miért, ha máshogy nem megy...)eljutottam az ajtóig, ahol megálltam pihenni. A szoba bejáratából pont rálátok a recepcióra ahol láttam a nőt! És úristen! Véres volt a háta, a fejét pedig az asztalra döntötte..vagy odaesett. Igazából talán a túl sok sorozat, de baromira betojtam, így arra a döntésre jutottam, hogy visszafekszem az ágyba, és tettetem a hullát, akkor nem visznek el. Hogy kik? Sorozatgyilkosok! Úristen félek! Na spuri az ágyba. És ezzel a lendülettel léptem egy nagyot, szinte futó lépést. Helyesbítek. Léptem volna, csak, hogy a következő pillanatban újra a földön találtam magam. Teljesen kiborultam, így meggondolatlanul, teljesen dühből hozzávágtam magam a földhöz, főképp a fejemet, és innen tovább nincs. Nincs több emlékem...
Már éreztem, hogy mindjárt kinyitom a szemem, de azért gyorsan átgondoltam a dolgokat. Én eszméletlen voltam. Márk megjött, felsegített az ágyra, most kinyitom a szemem, és ő vár rám. Komolyan, én ezt gondoltam, de a naivságomról már más is hallott. Mert se nem az ágyban, se nem Márk karjai közt ébredtem. Egy műtőben ültem, a kezeim hátra kötözve. Két ember beszélgetett a helyiség másik végében, és talán nem vették észre, hogy felébredtem, ami most már tudom, segített az életben maradásomban. Ilyesmiket hallottam; " 5-kor indul a hajó, és nincsenek elegen, te meg egy törött lábút szedsz össze?", vagy például; "Nyugi már még biztos sok lány van ebben az elcseszett kórházban". Berezeltem. Nagyon féltem, és most isten igazából. Majd az egyik a férfi, aki 30 év körül lehetett, előrántott... igen egy pisztolyt. A másik egy nő volt, kb. ugyanolyan korú, aki átnyújtotta a töltényeket. A következő mondatot tisztán hallottam, tágra nyitott füllel és szemmel; " Csak akkor használd ha muszáj!". Majd bamm!
Ismét ébren. Már 3 alak vesz körül. Jaj, de jó, akkor hárman vannak. A harmadik vághatott fejbe. Mindannyian engem néztek. Csak bámultak. ÉS igen, mint a helyiségben lévő legnagyobb idióta azt gondoltam óriás méretű pattanásom van, és azért bámultak.
- Mond miért hallgatózol? Ki vagy te? Öltözz csak fel normálisan, így nem vagy piac képes! - ordibált velem egy vén ember (a bizonyos harmadik), és minden mondat végén adott egy pofont. Sírtam volna, mert félek. Sírtam volna, mert fájt. De ha ebben a helyzetben elkezdek sírni, az a legrosszabb döntés, így óriási kussban maradtam. Azt pontosan nem hallottam miről, de a nő elkezdett vitázni az öreggel. Most vettem észre, hogy a gipszem keresztbe átrepedt. Amint körül néztem láttam hogy tele van minden itallal és fegyverrel, bár ezt eddig is láthattam volna, de nem érdekelt.
- Gyere ide, te ribanc - ordibált velem a pasas. De én mégsem mozdultam. Talán azért mert nem tudtam, lesokkoltam.
A pasas felém lépkedett, én pedig nagyon féltem. Amint odaért elém, reszkettem.
- Ribanc! Ha szólok,akkor nem nyafogsz, teljesítesz! Örülj, hogy nem több az elvárás. Köszi, vettem a célzást. Felrángatott, és kénytelen voltam ráállni a lábamra. A töröttre. Éppen ráncigált a pasas, amikor intett neki, a nő, és engem nemes egyszerűséggel hátralökött, és indult a nőhöz. Én az üvegpoharak között landoltam, amik összetörtek, és velük együtt én is. A szilánkok mindenütt, a kezem s az arcom vérzik, én pedig reszketek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése